2010. november 29., hétfő

Connectedness


Hétfő


Mala az alvószobában pihen, pár nappal ezelőtt találtam egy hajgumit, azt ráteszem a palackomra, így legalább nem keverjük össze folyton. A víz ugyan nem szerepel a MA-URI 12 alapelve között, de azért fontos tényező. :) Délelőtt tánc, előtte Katina elcsíp és sorolja: "Man's power!" – "Open your eyes!" – "Breath!" – "Find your inner strength!". Ez sok lesz így egyszerre, mondom Neki, azt hiszem, tegnap is emiatt estem szét. De úgy tűnik, nem. Viszont két számot is végigsírok. Eszembe jut egy mondat, amit Coelhotól olvastam: "Don’t try to explain your emotions". Hagyom, hagy történjen. És ugye a mala sincs már rajtam. Ennyire ezen múlna? Milyen energia ez akkor? Vagy csak egyszerűen ilyen napom van, és olyan zenéket kaptam, amik megindítottak?
Hemivel pedig dolgozunk tovább az issue-kon. Előjön a légzés, mint issue. Többször belenyilall szívtájékon, de úgy, hogy alig kapok levegőt. És megy körbe az ölelés, az "I love you", a hongi és egymás köszöntése és sírok megint, többször. Nem vagyok egyedül. Aztán körbeüljük Hemit, ki a földre, ki a matracokra, és beszélgetés közben figyeljük egymás testbeszédét. Kapaszkodom az ágy szélébe, minden izmom feszül, néha ellazítom tudatosan, amikor már fehéredik, de amúgy hagyom a testem dolgozni, bár nem értem, miért történik, de talán egyszer majd az is kiderül. Hemi a végén odajön: "I like watching you." Kis híján megütöm, bár nem értem, mitől ez a feszültség. Tudom, hogy nem felé irányul, de valami nagyon elszabadult és törni-zúzni akar, hát lemegyek a patakhoz és hajigálom a kavicsokat meg a kagylóhéjakat, némelyiket át a túlsó partra, levezetésképp.
Délutáni feladat, hogy masszázs közben a fekvő fél foglalkozzon a témájával. Ágival dolgozunk együtt, a fronton beindul nála valami, mindkét keze mozog, mintha szállna. Nem tudom, mi ez, de nem pólyamozgás, az biztos. Még jó, hogy könnyen sikerül kapcsolódni hozzá, tudunk együtt dolgozni, tudom követni és támogatni, és ettől nagyszerű érzésem kerekedik. Beszélgetünk kicsit arról, mi is történt, aztán cserélünk. Jönnek a felismerések a kommunikációról. Beúszik a kép, ahogy állok a kiságyban és összehányom magam és ordítok, de minek, ha úgysem hallják meg. Az asztmáról, amikor görcsösen ragaszkodom még a levegőhöz is, és nem merem elengedni, mert félek, hogy nem kapok vissza semmit. Az allergiáról, ami ennek a folyománya, hiszen minek vegyem be, ha úgysem engedem el? Be is dugul közben az orrom teljesen. Az evésről. A táplálék azért van, hogy tápláljon. Ha annyit eszel, amennyire szükséged van, el is tudsz engedni annyit, amennyire nincs. Amit elengedsz, azzal a többi érző lényt táplálod. Ha ragaszkodsz, leáll a körforgás. Ha elengeded, azzal segíted (táplálod) a folyamatot. Ugyanaz, mint az asztma és az allergia, csak más szint, más csatorna.
Este készülődünk a lefekvéshez, odaülök Hemi mellé, nézzük a többieket, beszélgetünk. A végén azt mondja: "You smell like an old indian. I love you." Mosolyog, megölel, puszi. "Me, too."
Éjszaka 9 légzés, gurujóga, vadzsradal. Jönnek is az álmok, tiszta horror. Legyőzni a kígyódémont egy kukhrival. Nem tudtam a legendáról, hogy halhatatlan, ezért le tudtam vágni a fejét és így volt Erőm legyőzni és elengedni. Felébredek, telihold van, bevilágít a Marae-ba. Látom Nórit, ahogy készíti a Namkhákat és hallom anyut, ahogy valakihez beszél a telefonba: "Elköltöztek Milánóba és nyitottak egy pizzeriát." Na ezt rakjátok össze.


Kedd

Délelőtt tánc és Hemivel dolgozunk a 7 connection-nel. Haladunk a szinteken sorra, 2-2 perces meditáció után 2 percünk van leírni, ami eszünkbe jut, aztán ugyanez, csak 30 mp-es időközökkel. Közben azon kapom magam, hogy egyre gyakrabban angolul gondolkodom. Egyszerűen angolul jutnak eszembe a szavak, mondatok, gondolatok, very funny. Legalább nem kell veszkődni a fordítással. :)
Ebéd után Katina különórát tart a fejmasszázsról, többfélét tanultam már, kicsit össze is vagyok kutyulódva, nyilván látta is előző nap, átbeszéljük, gyakoroljuk, megköszönöm.
Tegnap este Katja megkérdezte a csoportot, kinek fáj a dereka, többen is jelentkeztek, erre mondta, hogy "na akkor holnap mutatok erre egy technikát". Ma délután, mikor összegyűlünk a teremben, Katina mondja, hogy akkor párok, hongi, fel az ágyra, stb. És amikor már ott fekszik mindenki és csend van, akkor szól Katja, hogy: "Mi van, mindenki elfelejtette, mit mondtam tegnap? Akkor, ha ezt akarjátok, ezt kapjátok!" És még legalább 5 percig lehet érezni, hogy 1) piszok mérges; 2) a csapat meg van szeppenve. Pedig fekszem. Hajni mondja is utána, hogy ott állt középen karbatett kézzel és hörrr. Dolgozott is mindenki, mint a kisangyal. Ahogy fekszem, frontnál bejön nagypapa egy kicsit és nagyi nagyon. Mondjuk épp feladat "connect to the ancestors"... Cserélünk, Hajni fekszik, Katja odajön kétszer is, egyszer a hátán dolgozik én meg a bal lábon, aztán együtt a fronton. Csodás volt, csodás! Köszönöm.
Az időjárás pillanatok alatt változik. Ragyogó napsütésben mentünk be masszálni és csupafelhőben jövünk ki. Egyik oldalon naplemente, a másikon szakad az eső. Szép látvány, csak lehűl a levegő nagyon. Legalább tesztelem a hálózsákot, nagyon pöpec, be sem húzom, csak magamra terítem és még ki is kell dugjam a lábam, annyira meleg. Na majd a hegyekben meglátjuk.
Este szóba kerül a délutáni figyelmetlenség, és ezzel kapcsolatban a fókusz is. Katina abszolút korrekt, bevállalja a felelősséget, Ő irányította a csapatot. Katja még megjegyzi, hogy ettől még bárki szólhatott volna, de sebaj, tanult ebből mindenki. Aztán szertartás a könyvekkel és a bölcsesség-kártyákkal. Kata Enyát énekel (I will find you), hangja betölti a Marae-t, beleborzongok.
Fekvés, Hemi visszamegy a furulyáért, várunk az esti áldásra, rám száll a sötétség, se kép, se hang.


Szerda

Hajnalban szúnyog ébreszt, emlék nuku. Kimaradt a vadzsradal, a guruyoga, minden. Ezen múlna? Elhatározom, hogy tesztelni és figyelni fogom. Hoppá! Mi is volt tegnap a téma többször is? Focus, focus, fous!
A múltkori köd kutyafüle ahhoz képest, amit reggelre kapunk, ám a színei sejtelmesen gyönyörűek. Fehér szivárvány! Vagy fél halo? Remélem, valami látszani fog.





Kel a Nap. Állok a Marae előtt és elképesztő a látvány és az érzés, ahogy a köd szívódik fel. Mint valami vízszintes eső egészen apró cseppekből és kering és örvénylik körülöttem, és mintha rajtam keresztül is, de nem ám összevissza, hanem célirányosan repülnek a parányok keletnek, ahogy a Nap ereje szívja őket. Széttárom a karom, pörgök-forgok-vigyorgok, és minden egyes kilégzéssel küldöm minden szeretetemet és jókívánságomat hazafelé.
Délelőtt Hemi is beszáll a zenés okításba, szül(et)éstörténetet kéne táncoljunk szabadgyakorlatként, de ehhez most nehezen kapcsolódom, nem úgy, mint Piotr és a három litván nő, akik valami fergetegeset produkálnak. Hemi leállít mindenkit és felkéri Őket, hogy mutassák be újra. Benne van minden. Az első szülésén vajúdó leendő anya, a bába és a nagyszülő és Piotr, aki éppen megszületik erre a világra és tudja, hogy az Övé. Vidám meditáció következik, kölcsönkapok egy pár sólyomszemet és repülünk mindenfelé, naná, hogy körülnézek odahaza is, úgy érzem, minden rendben, így még boldogabban szállok vissza a terembe. Aztán táncolunk egy kicsit a szabadban is végre, most először vezetem a csoportot, de nem számít. (Picit visszagondolok, miért is írtam ezt így a jegyzetbe, és emlékszem, hogy volt néhány alkalom, amikor szívesen vezettem volna, de Katina mást választott és volt párszor, hogy inkább elbújtam, de ez a mai olyan mindegy volt. Nem is történt semmi lényeges közben. Vagy legalábbis nem éreztem, a többiek meg nem mondták.) Aztán visszafekszünk még egy vizualizációra, és Katina beteszi a Himalaya főcímdalát és konkrétan meghalok. A testem görcsbe rándul, szemem előtt életek és halálok peregnek gyors egymásutánban és olyan kínt érzek, mint még soha és fulladozom és rángatózom és ahogy tudom, elengedem, de jön a következő. "Ezek nem az én emlékeim!" kapaszkodom a gondolatba, de ettől nem változik semmi. Vége a zenének, lassan múlnak a rángások, ahogy kezdek magamhoz térni. A földön fekszem két matrac között, az biztos, hogy az elején még össze voltak tolva. Ülök a földön, a többiek pakolják a szivacsokat és rám se hederítenek, meglátogat önsajnálat nevű kedves ismerős is, ó de rég találkoztunk, de nem is marad sokáig, mert kinevetem jól. A harag viszont megmarad. Még jó hogy vége a délelőttnek. Elindulok a dombra, felviszem magammal, és közben tisztul a kép: azért, mert már megint nem tudok semmit, mit is teszünk, mi is történik. A kérdések megválaszolatlanok maradnak, de legalább az érzést sikerül otthagyni, ez is valami. Köszönet érte a fáknak.
Délután Katja megtanítja a lower back technikát, nagyon élvezem. Nemsokára Ti is fogjátok. :) Aztán indul a massage session, jó az új fogás, gyorsan integrálódik. Munka közben érzem, hogy már nincs szükség a karmadzagra, a végén simán le is jön. Igazság szerint már tegnap is mocorgott, de akkor még nem volt ennyire egyértelmű.
Este pihi, az éjszaka is békésen telik.


Csütörtök

Hajnali három körül felébredek, hazalátogatok, minden rendben, akkor jó, alszom tovább nyugodtan.
Szép napos időt kapunk, mehetünk a szabadba táncolni, zene nélkül. Vezetek egy Albatrost, az elején rendben megy, de utána mintha nem akarnának követni néhányan. Katina szól is: "follow the leader"!
Hemivel issues & affiliations. Dolgozik, mocorog, de valahogy mégsem akarózik elmesélni a story-mat. Hmhm. Hogy is van ez? Megoldottuk, de mégsem? Mi hiányzik még?
Ebéd után Vida odajön, beszélgetünk, húzok egy Wisdom-cardot. Ez olyasmi, mint otthon az angyalkártyák, vagy amit Müller Péter írt a Ji King-ből. Pounamu-t kapom. Jelentése: Healing. (Van még kérdés?)
Délután megint új technikát tanulunk, éljen, éljen! :) Ahogy fekszem, az idei karácsonyról(!) kapok képeket, de akkor sem árulom el, nehogy azért történjen úgy. Kíváncsian várom. Csere után miközben békésen dolgozom, egy másik asztalon nagy ordítozás, zokogás, piszkosul kell fókuszáljak, hogy ne zavarjon. Kérdezgetem a testet, mit szeretne, jönnek a válaszok, de honnan? Bonusz kérdés, hogy ettől indul-e a gyógyulás vagy ez tévút?


Péntek

Reggel csodás napsütés, tánc a szabadban. Délelőtt Hemivel a bodywork alapjai. Közben megjön az eső és a szél, a "táncterem" lehűl, mire visszamegyünk, de hamar felmelegítjük. :) Hemi mutat egy kis bodywork-ot Katinán. (Itt azt írtam a jegyzetbe, hogy látom az auráját. Most viszont tudom, hogy nem az volt. Pedig hogy örültem.) A test mozdul, de ez sem pólya. Katja közben figyel a sarokból, észre sem veszem, mikor jött be - hiszen az asztalon és Hemin van a fókuszom, mint mindenkinek -, de most alig bírom levenni róla a tekintetem, mert a szeme nagyon ijesztő. Irigység, harag, féltékenység, félelem jutnak eszembe és rögtön az is, "nehogy mi is így járjunk"! Óbakker. És aztán megint a pénz. Massage 500 €, bodywork 700 €. Hol élsz, bazmeg? Kurvára nem vagyok boldog. Mérges és szomorú. Hagyom dolgozni, elmegyek sétálni, a csapatmunkáról elfeledkezve, bocsánat. Az asztalokat kellett csak előkészíteni, de akkor is. Pedig nem is megyek messzire, kb. 10 perc, azalatt a többiek végeznek. Bemegyek a Marae-ba, Hajni ott ül, mondom, sorry. "Nem baj, csak maradjak csendben, mert" – és mutatja – "Katina alszik". Ok, pardon, lehalkulok, halkan megjegyzem "különben nem is alszik, integrál". Pár perc múlva másik Hajni jön, Katina akkor kászálódik, Hajni kérdezi, hogy van. És meséli és mutatja, hogy nem aludt, csak pihent, feküdt, hogy a testében csillapodjanak a történések. Szóval akkor ez most honnan jött megint? Nem mintha számítana. Örülök, megköszönöm.
Ebéd után kiszedik a halászhálót, amit a reggeli dagálykor úsztattak be. Odamegyek, átölelem a vízzel teli fazekat, amibe a halakat pakolják, mantrázom. Katina később jön és: "Adam, someone has told you to be here?" A haragom nagyon mélyről jön és egy pillanat alatt. Sőt, ez nem harag, utálat. Persze, hogy nem találok szavakat. Ahogy jön, úgy megy, marad az értetlenség. Bennem, hogy mit nem ért, benne talán, hogy mit teszek. Leszarom. "Miért, zavar?" (Plusz egy bazmeg magamban.) "Á, nem." "Akkor meg hagyjál, hogy tegyem a dolgom. És igen, tudod, valaki szólt, hogy itt legyek, kicsit más tudati szintről, mint ahol épp mi vagyunk." Láthatóan egy még él, azon gondolkodom, hogy el kéne engedni. Katina benyúl a fazékba, kiveszi és visszaengedi a folyóba. Muhaha. Neked ki szólt?
Délután Linát megkérdem, van-e kedve együtt dolgozni, úgy tűnik, örül. Csakhogy session előtt Katja megkér, hogy ma inkább megfigyelő legyek. Én meg kuka fasz vagyok és nem mondom, hogy bocs, de már van partnerem, mintha nagy megtiszteltetés lenne ez a szerep. (És ide megint azt írtam, hogy majdnem mindenkinek, akik fekszenek, látom az auráját, csak hát mégsem.) Amúgy szép dolgok történnek, ahogy a fekvők dolgoznak a témáikon.
Este esti mese, áldás, 9 légzés, vadzsradal, gurujóga. Jönnek az álmok, de értelmetlen vagy legalábbis értetlen maradok.


Szombat

Reggelinél felvetődik, hogy Hemi egyik kuzinja, Gavin felajánlotta, hogy kiviszi a csapatot az óceánra horgászni meg delfint nézni, a részletek még homályosak, de mindenki örül.
Reggeli után takarítjuk a Marae-t, az egyik matrac csurom víz. Izé, mégsem. Ez bizony szaglik. Mi a bánat, bejött a macsek? De nem, ennyit egy tucat macska minimum. Szóval történnek érdekes tisztulások mással is. Kicseréljük szó nélkül. Délelőtt tánc közben megint Himalaya, néha fura torokszorítást érzek, de semmi durvaság, mint két napja. Aztán megint új technikákat és variációkat tanulunk, tisztázunk néhány kérdést. Tánc, élet, öröm. Katina is megdícsér.
Délutáni feladat oldani a családi ismétlődéseket. Miközben Katja adja az instrukciókat, már érzem, ahogy megváltozik a légzésem, vibrálok, aztán ahogy lefekszem, pár pillanat múlva indulnak is a történetek. Harc vagy kitérés, férfierő vagy -gyengédség, mikor melyiket használni, Katja is rásegít, ordítok vele, hogy hagyjon békén és összeverekszünk, aztán csak sírok, sírok megint és megköszönök mindent.

Itt nyissunk egy nagy zárójelet, valahogy így:
(Fura ezt így leírni meg belegondolni is. Főleg azok érthetik nehezen, akik még nem láttak-éreztek hasonlót. A fő kérdés az, hogy "Who am I"? Ha csak az alaphármast nézzük, azaz body, spirit és mind, akkor sejthetjük, hogy ezek sajnos nem mindig működnek együtt, vagy épp nehezen, vagy nem szívesen. És akkor a soult még bele sem kevertük, de ha nagyon bele akarjátok, akkor hallgassatok zenét. :) Mert ha folyton harmóniában lennének, akkor ezekre a bodywork-ös témákra marhára semmi szükség nem lenne. Megkockáztatom, hogy akkor semmilyen más gyógyításra sem. Ezért is merült fel bennem múlt vasárnap a "Ki irányit kit". A MA-URI bodywork felfogása szerint – és tudomásom szerint más bodywork rendszerek szerint is - ... ööö... bocsánat, szóval amennyit én fogtam fel belőle, a mind nevű játékost néha célszerű parkolópályára tenni, hogy a spirit és a body egy kicsit élvezhesse a szabadságát. Izé, élvezet. Annyira azért nem kacagjuk magunkat halálra közben, és ezt a részt még nem igazán értem, hogy miért is jár akkora fájdalommal, amekkorával sokszor. Mondjuk a macskalánynak is fáj, amikor... Na de vissza az előzőekhez. Szóval amíg a mind távol van, elég fura dolgok történnek, amit kicsit nehezen visel, ha hazatér. Azért érthető: tegyük fel, hogy elmész otthonról szabadságra, én meg belopózom és átfestem, vagy átrendezem az összes szobát, vagy átköltöztetlek másik lakásba. Valószínűleg eltelik kis idő a hazatérésed után, mire újból otthon érzed magad, már ha egyáltalán. Másrészről viszont, - ott tartunk, hogy még mindig nem vagy otthon -, én pedig megkeresem azokat a trutyikat, amiket besöpörtél a szőnyeg alá vagy beejtettél a sparhert mögé csak elfeledkeztél róla, vagy még csak azt sem, inkább tologattad, mint Pató Pál, szóval ezeket a kupacokat én jól megtalálom és kidobálom, akkor miért vagy idegbajos, ha hazajössz? Te is ki akartad dobni? Vagy még ragaszkodsz hozzájuk? Megannyi érdekes kérdés. Na most akkor ezt képzeld el ezt a játszmát gyors egymásutánban két héten keresztül, naponta többször. És ez nagyban hozzájárul jelenlegi kedélyállapotomhoz, ahogy írom ezeket a sorokat. Bár most éppen megint tisztábban látok sok mindent, köszönet érte mindenkinek, aki segített. Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Ezzel ezt a szakaszt zárjuk is le, ha a témát nem is lehet, csak ideiglenesen, így ni.)

Session után takarítunk, általában csöndben (pár napja ugyan a lejátszó bekapcsolva maradt, én meg rá merészeltem tenyerelni a play gombra, de Katina ledorongolt csúnyán), de most Katja tesz be CD-t és megszólal... Na most erősen gondolkodom, hogy próbára tegyelek Titeket connectedness ügyében, és ha már ez így felmerült, akkor meg is teszem (megfejtéseket ide lentre vagy emailbe bátran). Szóval megszólal egy gyerekdal, nem is tudtam, hogy van angol verziója is, és a mai napig nem tudom, hogy a magyar volt-e előbb, vagy ez, amit most hallgatunk, összenézünk a magyar lányokkal és készek vagyunk, kitör belőlünk a röhögés, énekeljük a magyar verziót, némileg hiányosan, de a refrén még megy. Láll-áláálál-lállá. Nyilván oldószernek is rakta fel Katja pont ezt, el is éri a célját, nálunk mindenképp.
Ettől függetlenül folyamatosan vibrálok még mindig, főleg a végtagokban érzem, pedig már megvolt az esti áldás is, de muszáj még valamit tennem, guruyoga után nyúlok a maláért és Tara mantra beindul, köszönöm. Közben világosság-álmokat kérek és jönnek is.


Vasárnap

Felébredek teljesen. Még csak két óra, de muszáj kimennem. Tiszta a Hold, az ég, a macs a frászt hozza rám, elmegyünk sétálni. Komolyan, azt hittem, hülyéskedik, de le sem lehet vakarni. Általában egy-két külső lámpát felkapcsolva hagynak Hemiék, hogy a holdkórosok is megtalálják a WC-t, vagy mit tudom én, most is ég néhány, hát elmegyünk egész messze, hogy ne zavarjon. Látni a Tejutat, a Holdat, Déli keresztet, hullócsillagokat, és gyönyörűséges és sírok és táncolok de akkor is (vagy pont ettől) nagyon-nagyon-nagyon pici vagyok. Nő a pára, félelmetes, ahogy hömpölyög le a hegyoldalakról és kezd körülvenni, ó persze hogy gondolatok is érkeznek hozzá, inkább elindulunk hazafelé és közeledik egy autó. Felkapom a cicát, nehogy alá szaladjon, a kocsi lassít, megáll, rendőrök bakker, hajnali 3-kor a semmi közepén! Kedvesen kérdezik, mi újság, eltévedtem vagy mi, de mondom, hogy itt lakunk a Marae-ban, csak nem tudtam aludni, ez a drága jószág meg elkísért. Kicsit azért furán néznek, de jóéjt kívánva gurulnak tovább, én meg már amúgy is kezdek álmosodni, ahogy beérek, bezuhanok az ágyba. Újabb álmok. Egyetem, fizikavizsgára készülődő diákok, nem lehet előre tudni a tételeket, persze be vannak tojva, varázsló érkezik, hogy majd segít, diákok örülnek, varázsló csatázik a proffal, de ebben a világban a fizika az erősebb, a varázserő nem tudja megolvasztani a kerítést. Kérleli a professzort: "Legalább három témakört mondjon." Prof persze nevet: "kinetika, fénytan, hőtan". Tehát megint: ha nem egzakt a kér(d)és, nem lesz az a válasz sem. Váltás. Gimi de nem a BDG, osztály, férfitanár, az osztály venni akar egy házat(!) valahol vidéken, ahol nyugalom van és nyugodtan lehet gyakorolni a masszázst(!) és ahol az az egy diák, aki mindenkit bánt és elront, nem zavarja őket. Az az egy hasonlít a Kóristák c. film (otthon megvan, szívesen odaadom bárkinek, érdemes megnézni) brutál kölkére, akit nem lehet megnevelni (erőszakkal betörni). Nem tudom, diák vagyok-e vagy tanár, nem tudom, hogy kerülök a képbe, de egyszer csak ott állok a srác mellett, engedi megfogni a kezét – pulzusdiagnosztika -, de nem változik semmi, csak gúnyos vigyor van az arcán, mintha azt mondaná, azért sem változik. Pedig nem is akarom átformálni.
Délelőtt tánc Katinával és fókuszokkal, Hemi pedig megnyitja előttünk az Albatros új dimenzióit. Pár napja, amikor szabadban táncoltunk Kotukut, akkor pont az a tanítás jött, amit Weöres is írt: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Illetve nem bennem, hanem konkrétan én voltam a létra. Döbbenetes érzés volt, sírtam is közben. És most ugyanaz az érzés Hemivel, más tánccal és más fókusszal nagyon vicces. Vagy csak közben megértettem valamit.
Aztán Hemivel körbeülünk, kérdezi a tegnapi történéseket, és én vagyok az első, aki megszólal és dől belőlem, bár már nem sírok, de néha azért elcsuklik. Szóval nagypapa és a háború, az üldözések és a bújtatás, a munkaszolgálat és a kitelepítés, hogy elveszteni mindent, amit a miénknek hiszünk, szó szerint nem tudom lefordítani, de az érzések átmennek, mert nagy csönd lesz, akkora, hogy utána senki nem akar beszélni. Pedig én még mázlista vagyok, van köztünk olyan, akinek édesanyja, nagyanyja az életét áldozta a szabadságért. Aztán eszembe jut az apai ág, mármint, hogy arról nem tudok semmit. Már megint ez a fránya kommunikáció. Lesz miről beszélnünk otthon.
Már megint el vagyok anyátlanodva, nyilván a délelőtt is közrejátszik, még Ági is kérdezi, mi van velem, de kitérő választ adok. A session előtt Katja a testrészekről és a MA-URIs jelentéstartamukról tanít. Kristina megkérdez, van-e kedvem együtt, persze. Fekvés közben már megint vibrál a felsőtestem, nem olyan erős, mint tegnap, az érzések sem annyira, és képek sem jönnek. Azért valami csak történik, front közben a zenére beugrik Hemi, ahogy kifigurázza a tánctanárt, röhögök irgalmatlanul. Hemi odajön in reality, kopogtat szívtájékon, "who are you?", azonnal feltör a válasz, "who dare to ask?", de nem engedem kimondani. Kristinán meg nem történik semmi és ez zavar. Azt érzem, nem akar megnyílni, csak azt nem tudom, ez az érintésemnek szól, vagy kicsit elfáradt (tegnap is, tegnapelőtt is történtek vele események) és inkább csak egy jó masszázst akar. Egy másik asztalon közben iszonyat sikoltozás zajlik, meg is zavar rendesen, összekutyulódik bennem minden. Gondolat érkezik "ez életem második legrosszabb masszázsa (mármint amit én adok)", szerencsére az első nem jut eszembe, de nem hagyom eluralkodni, így is nagy a zűr, néha a kezeimet is összekavarom, elég fura így. Aztán valahogy csak letelik, de nem vagyok felhőtlenül vidám. Gyorsan feltakarítunk, vacsi és fekszem ízibe, illetve hát már előtte is. És jönnek a mondatok meg a kérdések saját magamhoz, a nagy részére már nem emlékszem, de legközelebb bekapcsolom a diktafont akkor is, mert félhangosan kis mondom őket, hogy kívülről is halljam, meg hogy a fene enné meg, csak fel kéne tölteni.
Szóval vacsora után fekvés, bújok magamba, felveszem a malát – egy hét után először – és Tara megint jön magától, hálásan köszöntöm, el is alszom, pedig még sehol 10 óra, az esti imára félig felébredek, de csak éppenhogy. Álom kicsit zagyva, mert itt vagyok NZ-n, aztán hazarepülök egy pillanat alatt, összeszedem Áront, Bencét és Bertet(?) és megyünk raftingolni, kocsival, de nem Szlovéniába, hanem kb. Egyiptom felé, csak ott átszállunk és vissza NZ, de közben megállunk valami szálláson, de aludni nem tudnak a fiúk az időeltolódás meg egyéb feszültség (ezt nem tudom mi, csak éreztem) miatt. Aztán valahogy csak idejutunk, de ez addigra már nem is NZ, hanem idegen hely, ahol már korábbi álmomban pedig tuti jártam, de nem ismerem fel, és a csapat, akikkel megyünk, szintén ismerős, aztán sötétség.

Kívánok Nektek világosabbakat.

6 megjegyzés:

  1. Ahogy olvaslak, eszembe jutnak azok a dolgok, amikkel én foglalkoztam sok évvel ezelőtt, test, lélek, soul. Nagyon is értem, miről beszélsz. Teljesen át tudom érezni a tépelődéseidet, a gondjaidat. Én egyszer régen álttam télen az óceán partján éjszak a jeges szélben. És tisztán hallottam: "minden rajtad áll". És ez egy hétköznapi bezsélgetésben oylan banáálisnak hangzik, de akkor ott egy életre szóló tanács volt. És ha komolyan veszem, akkor minden napot teljességgel kell élni. Komoly teher egy életre.
    Várunk haza!
    Hugs,
    Juli

    VálaszTörlés
  2. és még valami :)
    Ma az Aréna plázában voltam moziban az osztályommal. Megnéztük az Imex vetítő termet. A mozigépész egy orvos csontkovács srác volt. A röpke 2 perces beszélgetés alatt mnden fontos dolog szóbakerült, és már hallott rólad+shiatsu. Én meg csak tátottam a szám. Ezért mentem ma oda :)

    VálaszTörlés
  3. Hát most én is. Rólam? Azért ez érdekelne... Jöhet email-ben is, ha nem publikus. Vagy majd otthon, ha ráér. Hōyō, answer42

    VálaszTörlés
  4. A mai naptól kaptam: Az is válasz, ha nincs válasz, és el kell fogadni dolgokat úgy ahogy vannak, nem kell mindig feltétlenül a miérteket keresni! :);)

    És: Készen állsz?
    ÉS mi az ami mindig visz előre, és vállalod a kínlódást, a gyötrődést, a tépelődést és a mit tudom én még mit, de csinálod, küzködsz, aláveted magad, sokszor erőn felül. Aztán a végén,......alig várod, hogy egy újabb kihívás elé állj! :)))))))))))))

    "Délután Katja megtanítja a lower back technikát, nagyon élvezem. Nemsokára Ti is fogjátok. :) " Na az ilyen mondatokkal már a padlás van tele!!! :P:P De azért (L)!

    A blog egyébként fantasztikus! (xo)A.

    VálaszTörlés
  5. Ja, és ha raftingolni mentek szóljatok!;)
    :)))))))))))))))))))))))A.

    VálaszTörlés
  6. Tényleg ennyire sok a beteljesületlen ígéret-ajánlat? Megyek és magamba szállok mélyen. Bocsánat, bocsánat, bocsánat.

    VálaszTörlés